Ezt a bejegyzést egy blogban találtam, és azt hiszem tanulságos lehet számunkra ebben a veszélyes irányt vett világban. Nem célom a mindenfelől összeszedett másolgatás. de ez az írás választ ad az "Üssek, ne üssek?" dilemmájára. A tanulságot mindenki vonja le maga.

Következzen a bejegyzés szó szerint:

Egy halálos kór - MPS

A mai bejegyzés egy kicsit kevésbé lesz elméleti, mert úgy tűnik nekem, hogy bizonyos - nagyon veszélyes - jelenségek elég széles körben elterjedtek ahhoz, hogy szó essék róluk.

A "férfiúi önérzet szindróma"

MPS - azaz Male Pride Syndrome, avagy "férfiúi önérzet szindróma". A terminust az öndvédelmi világ egyik fenegyerekétől, Marc Animal MacYoungtól kölcsönöztem (pontos hivatkozás rövidesen várható:)) Természetesen nem arról van szó, hogy a férfiak egy része reggelente hosszan igazgatja a haját a tükör előtt (noha erős a késztetés, hogy azt is idesoroljam:)), hanem mindazon dolgok összességéről, amik a férfiak túlméretes egójából adódnak, és rendszerint bajba sorodják az ebben szenvedőket.
Mindenkit ezer apró és nagyobb inzultus ér nap mint nap. Meglök a buszon valaki, a néni áthúzza a lábunkon a kézikocsiját, az a barom bevág a lerobbant autójával, vagy éppen nem enged ki, beszól, leszól, felszól, csúnyán néz, büdös, ronda, emós ésatöbbi ésatöbbi.

Ezen kellemetlenségek egy részét maga az MPS okozza, mert ez késztet minket arra, hogy elvárjuk a világtól a kiemelt figyelmet, és amikor úgy érezzük, ezt nem kapjuk meg, dühbe jövünk. A minket itt jobban érdeklő eset viszont az, amikor tényleg inzultus ér.
Ennek talán leggyakoribb esete a "beszólás", aminek gorombasági foka a "Mit nézel"-től a "széjjel...om anyád p...ját"-ig elég széles skálán mozog. Az ilyesmi nyilván senkinek nem esik jól. Függetlenül ettől kérdés, hogy hogyan reagálunk le egy ilyen helyzetet. Sajnos úgy tűnik, igen széles azoknak a köre, akiknek az egója képtelen befogadni az ilyen rettentő eseményt. Az ilyen harcosok azonnal bosszúért kiáltanak. Itt jegyezném meg, hogy a pia az MPS melegágya, nem véletlen, hogy a verekedések ("dulakodások") jelentős része szórakozóhelyek környékén vagy azokban történik. (Azt is megjegyezném, hogy a pia jótékony hatással van a fájdalomküszöbünkre, és katasztrofális hatással a reflexidőnkre - mindkettő annak kedvez, hogy pl. belehaljunk egy késszúrásba, amit észre sem vettünk.)
A bosszúnak tehát két módja  szokott lenni (ill. bizonnyal több is, kettőt említek most):

• A visszaszólás, avagy "a te k...a anyád". Az ilyen beszóló-verseny (szép angol kifejezéssel: woofing contest = "ugató verseny") jó eséllyel megintcsak fizikai konfliktussá eszkalálódik.
• Fizikai megtorlás, avagy *KABOOM*. Ez a rövidebb út, és biztos vagyok benne, hogy mindenkinek kedve támad időnként így elintézni valamit. Skálája igen széles lehet a pofontól a tankkal való legázolásig, képességek, felszerelés, és az MPS mértékének függvényében.

   

A következő problémák merülnek itt fel: 
Először: ha egy beszólást bunyóval torolsz meg, akkor legalább annyira te vagy a "rosszfiú" az adott szituációban, mint a másik, akkor is, ha beszólogatósdi előzi meg a konfrontációt.
Másodszor: akármilyen remek küzdő vagy, van nálad jobb - ez biztos. Az a sunyi képű ott a sarokban lehet, hogy igen gyors kezű késelő, és a kis esti testmozgásból életveszélyes sérülés, vagy még rosszabb lesz. Ez esetben igen kevéssé vigasztaló, hogy menet közben ropivá zúztad az arcát. A bazi terepjáróból kikászálódó nagytesű illető sem biztos, hogy életed legkönnyebb ellenfele lesz.
Harmadszor: senki nem garantálja, hogy a kötözködő egyedül van. Ha volt beszólogatás is, akkor még időt is adtál a haverjának, hogy hívjon erősítést. Ez esetben a második pontban felvázolt kellemetlen opciók esélye jócskán megnő, és kifuthat a dolog az "öten rúgunk egyet" című sportra is.  
Negyedszer: az ember olyan, mint az elefánt: nem felejt. Akit ma leversz, az nem fog szeretni. És mivel nem felejt, elképzelhető, hogy szervez egy visszavágót, amelynek alkalmával minden lehetséges előnyt a maga javára fordít, legyen az fegyver, túlerő, vagy orvtámadás.
Ötödször: az MPS indukálta harc nem önvédelem. Ha az ügy bíróság elé kerül, jó esély van a garázdaság, súlyos testi sértés, egyebek felmerülésére, és ha egy zaftos beszólogatás előzte meg a fizikális konfrontációt, a bíró sanda nézése akár években is mérhető lehet.
Hatodszor: "ha most hagyod magad, akkor legközelebb már..." Ez legyen a legközelebb problémája. Ha a helyzet olyan, akkor legközelebb már nem leszek ott, nem megyek abba a bárba stb. Ha nem olyan, mert muszáj ugyanoda mennem, ugyanazokkal találkoznom stb., akkor legközelebb nagyon éber leszek, és figyelem a veszélyforrásokat.

Összefoglalva: nem éri meg. Egy kis horzsolást az egón egy egészséges embernek könnyűszerrel el kell tudnia viselni. Anélkül, hogy részletesen belebocsátkoznék az idevágó stratégiákba (akit ezek érdekelnek, találthat bőségesen anyagot MacYoung és pl. Geoff Thompson könyveiben), a legszerencsésebb a helyszín elhagyása. Nem pánikszerű menekülésre gondolok persze, de minél előbb lépünk ki a szituációból, annál jobb. Mindenképpen érdemes ezzel együtt a legrosszabbra készülni, tehát hogy a sértegető nem akarja annyiban hagyni a dolgot, hanem mindenképpen harcra szomjazik. Éppen ezért a maximális éberség fenntartása mellett tanácsos végrehajtani a távozást.
Úgy vélem, hogy egy férfi sokkal hasznosabb, ha ellátja a családját, és védelmezi őket a tényleges veszélyek ellen, mintha ostoba dolgokba keveredve megsérül, veszélybe sodorja a szeretteit, és esetleg börtönbe vonul, ahonnan semmit nem tehet értük.

Figyelem: nem arról van szó, hogy ne védjük meg magunkat, illetve szeretteinket (stb.)! Ha fizikai bántalmazás esete forog fent, akkor nem az egónk, hanem a testi épségünk (szeretteink stb. testi épsége) került veszélybe, ami egy teljesen más történet: ebben nem bűnözők vagyunk, hanem öntudatos állampolgárok, akik azt teszik, amire az általuk egyáltalán nem provokált helyzet kényszeríti őket.

Szóval maradjunk higgadtak - és most jó edzést :) 

Nos, ez a bejegyzés is a látszólag nemzeti érzelmű és húdeszélsőséges egyedek lelkivilágáról fog szólni.

A minap történt az eset, hogy egy cigány munkatársam mellett kaptam munkát. Én nem rajongok a cigánokért, sőt előítéleteim vannak, amelyeket a megégetett kéz elmélete alapján sikerült kialakítanom magamban, persze az ésszerű határokon belül. Nem szeretném például kiírtani az összes cigányt, inkább megoldanám, hogy találjanak maguknak elfoglaltságot a bűnözés és dajdajozás helyett.

(Itt teszem hozzá, hogy olvastam egy könyvet, aminek Kilenc cigány a címe és egy bizonyos Csalog Zsolt írta még 1976-ban, amiben a cigányok is úgy nyilatkoztak, hogy az ún. oláh cigányok megjelenése rontott az ő moráljukon is annyit, hogy egyes helyeken már akkor is sokkal rosszabb lett a közbiztonság és az életszínvonal. Na azoknak itt nem lenne helye, ha rajtam múlna.)

Tehát, beosztottak a munkatársam mellé, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Áládárnak. Ez a legény leginkább a maga hasznával foglalkozik, és egy alkalommal nekem is azt javasolta, hogy ne foglalkozzak én ilyen hülyeségekkel, hogy magyarság, meg ilyenek, mert abból nekem semmi hasznom sincs. Kb. két mondat után rájöttem, hogy a vita felesleges, így inkább hagytam az egészet. Ettől eltekintve a munkában ki lehet jönni vele, amíg az ember nem kezd rákapcolni, mert akkor beindul az oktatás. Na, ez az Áládár, megtudta, hogy én "rasszista" vagyok, és némi duzzogás után viccesre vettük a figurát és azzal én lettem a Rasszista, akivel ki lehet jönni az "élni és élni hagyni" mottó betartásával.
Van viszont egy másik figura, akinek adjunk egy szép magyaros nevet, mondjuk legyen Zoli. Na, zoli fennen hangoztatja, hogy ő mekkora "jobbikos", meg "szélsőjobb", de ha Áládár közelébe kerül, hogy, hogy nem, ezek az érzései háttérbe szorulnak, és elnyomja őket a cimbibariság, meg a másik ember kibeszélése.
Persze Zoli éktelen hangon próbálja túlüvölteni a fülébe dugott Kárpátiát, amihez egy kis Junkies-t is halgat a multikulti kedvéért. Csak rá ne gyújtson egy spanglira...

Ki mit gondol? Hány százalék lehet ez a típus közöttünk? Hányan ismertek magukra?

Manapság divatos a Szebb jövőt! köszöntést használni, amikor az emberek kifejezésre szeretnék juttatni nemzeti elkötelezettségüket, jelentsen ez bármit, a nemzetiszocializmustól a royalizmuson át a táltoshitig. Vannak, akik azzal is tisztában vannak, hogy a leventemozgalom hivatalos köszönése volt és hogy ma a Magyar Gárda élesztette fel újra, nagyon helyesen. Hiba azoban úgy használni, mint egy szervuszt, hiszen jelentése és múltja van.

Szomorú vagyok, ha azt látom, hogy kenderlevéllel díszített fejkendőt viselő fiatalok köszönek így, s ha olyanok használják, akik legfeljebb egy Kárpátia koncert idejére lesznek hazafiak, reggel felébredve azonban alkoholizáló középiskolások, bunkó biztonsági őrök vagy más egyebek lesznek újra és le se szarják, hogy mindez annyit sem ér, mint etióp gyereknek a színestévé. Fogalmuk sincs arról, hogy ezt a köszöntést eredetileg olyan időszakban használák, amikor a termőföld még megélhetést és nem csupán árucikket jelentett tulajdonosának, amikor a hazaszeretet nem múló divat, hanem alapvetés volt és amikor a magyar katona fagyban-pokolban védte az otthon maradottakat. Az ifjak lélekből kiáltották a szavakat, de nem a kocsmaajtóban, hanem a testnevelés foglalkozás kezdetén, vagy istentisztelet után találkozva. A köszöntés csupán egy volt a számtalan lelkesítő eszköz közül és nem a hazaszeretet egyetlen megnyilvánulása.

Nézzük tehát, melyek azok, amiket szinte senki nem tud a Szebb jövőt!-ről:

 - Csak az első szavát írjuk nagy betűvel: Szebb jövőt! és nem Szebb Jövőt!, mivel a jövő nem személy és nem földrajzi név.

 - az Adjon az Isten!-ben az Isten nagybetű, mivel személynév.

 - 1926 decemberében dr. Matolcsy László győri leventeparancsnok használta először.

 - A Szebb tag, valójában betűszó, amelynek jelentése: Szabad, Erős, Becsületes, Boldog.

 - Az eredeti köszöntésben a Szebb jövőt! volt a köszöntés és az Adjon az Isten! volt a válaszköszöntés.

Aki tehát használja a köszönést, tudja azt is, hogy nem elég ismerni a szavakat, tudni kell azt is, hogy mit takarnak, mit akarnak kifejezni. Légy méltó rá!

Nézegetve az internetes közösség tagjainak megnyilvánulásait, rá kellett jönnöm, hogy mindenki tud mindent és saját igazáért hajlandó vérre menő szócsatákat vívni azokkal, akik szintén ebben a meggyőződésben élnek saját elméleteikkel kapcsolatban. Ugyanakkor többségük mások által felállított teóriákat ismételget, rosszabb esetben keverve az innen-onnan összeszedett kudásmorzsákat, így jönnek létre a "jézusmagyarvolt", a kádárjóvolt" és a "mindenbokorbanegyzsidó" emberek, akik meg sem hajlandóak hallani azokat, akik rá szeretnének világítani a logikai bukfencekre és ellentmondásokra.
Olyan ember vagyok, akit minden érdekel és minél több dologról hallok, annál inkább ráébredek, hogy érdemes meghallgatni másokat és világképembe beilleszteni azokat az elemeket. A blog lényegét így három mondatba tudnám összefoglalni, amiből az utóbbi kettő saját elmélet:

1. Ki tilthatja meg nekem, hogy bölcsebb legyek ma, mint tegnap voltam?

2. Az ideológiák célja nem az, hogy mindenki azt tehessen amit akar, hanem hogy ŐK azt tehessenek, amit akarnak!

3. A jövő a múltban gyökerezik, így ma kell tennünk, hogy szebb legyen!

Nos, ennyi. A témák között reményeim szerint minden helyet kap, ami hozzám kapcsolható a túléléstől a hadtörténelmen keresztül a vallásig és a mindennapi problémákig.

A végére egy kérés: Kommentelni csak kultúráltan!

Szebb jövőt!